Félek, hogy megint elveszítem a kisbabámat!
Huszas éveiben járó, fiatal hölgy Egyéni állítás
Probléma:
R. most második alkalommal azért jött egyéni állításra, hogy félelmeit és aggodalmait megdolgozza születendő gyermekével kapcsolatban.
Másik gondja, hogy férjével az intimitás kezd elveszni kettejük között és ezt nem a férje hibájának véli.
Sajnálatos módon, az első közös gyermeküket már elveszítették, (ezután találkoztunk első alkalommal és ebben a témában kérte a segítségemet.)
Azóta már, újra áldott állapotba került.
Cél:
Most célként kitűzte: hogy teljességében, szerelemben, boldogságban tudja megélni a várandósságot és az anyaságot.
Továbbá, hogy férjével újból egymásra találjanak .
Az interjúban kiderült, hogy mindkét felmenői vonalon, Transzgenerációsan ismétlődő mintázatra bukkant.
Anyai és apai vonalon egyaránt, sorra veszítettek el elsőszülött gyermekeket.
Saját édesanyja is öngyilkosságot akart elkövetni, amikor vele volt áldott állapotban.
Anyai nagymamája első gyermekét veszítette el, ahogy anyai dédnagymamája is az első gyermekét.
Az apai nagymama első férje a Donkanyarban lelte halálát.
Eközben felesége, már áldott állapotban volt.
Később újra férjhezment és első közös ikreiket veszítette el a második házasságában.
Munka a térben:
R. a születendő gyermeke és férje kerülnek először felállításra.
Apró pici tárgyak segítségével jelenítjük meg sorban az elhunyt elsőszülötteket és édesanyjaikat.
Oldó mondatok használatával és pozitív megerősítésekkel dolgozunk.
Mély meghajlással , megtörténik a tiszteletadás és a gyertyagyújtás, ezután szép lassan, a megbékélés terébe kerülnek az Ősök, akiktől engedélyt kér R.,
hogy boldogabb életet élhessen a férjével és leendő gyermekével.
Majd, imaginációban finomítjuk az összképet.
Ezután R.-t még a Személyes Sorsával szembeállítom, (hogy kiderüljön, valójában el tudja-e fogadni a saját sorsát?)
Először kirázza a hideg (de jó értelemben) és félelmetesnek látja Személyes Sorsát, de a félelem ahogy lassan lépked felé, egyre csökken benne.
Félek, de kiváncsi is vagyok-mondja. Majd megkönnyebbül és áramlást érez a testében.
Hosszú percekig töltekezik.
Amikor kinyitja a szemét, folytatjuk a férje és közte lévő kapcsolatukkal.
Most végre fókuszálhat a férjére és leendő gyermekére. A szexualitás is bekerül a térbe, megnézzük, hogy milyen hatással lesz R.-re.
Meglepődik, amikor ránéz a figurára, amit választ a szexualitásnak, szerinte kimondottan csúnya.
(Itt is beazonosításra kerül egy halott anyuka, aki szintén elveszítte gyermekét, sorra bukkannak elő az emlékezetéből a veszteségeket átélt női ősök. )
Most, beállítunk a háta mögé egy Bajok előtti Ős/anyát, támogató erőként.
Kérem, hogy töltekezzen fel azzal az energiával, amit most a háta mögül kap.
Amikor kinyitja a szemét, megkérdezi, hogy kicserélhetné-e a szexualitás figuráját?
Így, választ egy sokkal tetszetősebb tárgyat és az előző figurát, szintén a megbékélés terébe helyezi át.
Lassan végigtekint a képviseleti tárgyakon és elégedetten mosolyog, könnyebbnek és boldogabbnak érzi magát.
Itt ér véget az állítás
R., szerencsére nagyon nyitott módon közelített a családállítás adta lehetőségekhez.Amikor egy családon belül ennyire sok gyermekvesztés van, a soronkövetkező utód tudattalanul is belesétál a "csapdába" és Ő maga is átéli a veszteség fájdalmát.
Ilyenkor nagyon fontos, hogy tudatos szintre emeljük és feldolgozzuk a veszteségeket.
A családállító nem tudja megszüntetni a veszteség fájdalmát, nem is ez a célja.
A családállítással meg tudjuk mutatni, a képviselőkön keresztül és a képviseleti eszközökkel, hogy mi az a Minta, ami fogvatartja az egyént.
A probléma vagy trauma felszínrekerülésével, kezdhetünk el dolgozni.
Amikor végbemegy az egyénben a transzformáció, akkor már egy magasabb aspektusból tekintve, nem bábja lesz a Transzgenerációs mintázatoknak, hanem boldogabb szereplője az életnek.
Aki a Személyes Sorsát mosolyogva elfogadja és magához öleli, az nem csapásként fogja fel az életét, hanem lehetőségként.

"Adom, mert úgyis elveszik" 

Fiatal hölgy keresett meg a következő problémával, online állítás alkalmával kerestük az okokat.

Mi a problémád?

(Ügyfél, hosszasan gondolkodott a problémája megfogalmazásán, először észrevétlenül, a célját fogalmazta meg.)
Tanácsadó: Mi a probléma, mi az ami legjobban zavar, legjobban bánt?
F. -A legnagyobb problémám most az, hogy rossz érzéssel tölt el a pénzhez való viszonyom. Nehezemre esik elfogadni a munkámért a magyar forintot. (Ügyfelem, külföldön él)
Interjú:
F.-Festek, festőművész vagyok, nem szobafestő, ahogy azt többen gondolták rólam és a képeket ingyen is odaadom, de pénzért nem.
Forintban, rossz érzés elkérni a képeim árát.
Magyar forintot nem tudok a képekért kérni, viszont Euróban már elmerem fogadni a fizetséget.
(A Euróhoz viszont, egyáltalán nem kapcsolódik rossz érzése.)
Amíg valamim új, például egy telefon, akkor addig rossz érzés van bennem, ameddig valami karcolás nem lesz rajta. Arra emlékszem, hogy nehezen kértem pénzt gyerekkoromban.
Tanácsadó: Kinek kapcsolódhatott még a családodban rossz érzése a forinthoz?
Veszítettek el valamit a családodban? Történt vagyonelkobzás?
F: -Igen, a II. Világháborúban érte veszteség anyai ágon, anyai nagymamámat és anyai nagypapámat, akik igen jó anyagi körülmények között éltek. Elkoboztak mindent tőlük, földjeiket, házukat, pénzüket .
"Adom, mert úgy is elveszik!"-ez a mondat maradt meg bennem.
Nálam ez úgy jelenik meg a hétköznapokban, hogy rossz érzés van bennem, ha több van mint másoknak. Én mindent odaadok, jó érzés adni, betegesen adok. Olyan vagyok, mint az anyai nagymama, aki kuporgatott és mindenét odaadta.
Az anyai nagymamám tovább szeretett volna tanulni (nagyon jó feje volt hozzá), de akkoriban csak 6 általánost járhatott egy lány.
Ha, valaki tovább akart tanulni, azt már fizetni kellett. Anyagilag nem lett volna akadálya annak, hogy tovább tanuljon, de az apukája mindig azt mondta neki: 

-Jön a háború és nem ér semmit a könyv, földeket kell venni, mert az a biztos!
A nagymamám ekkor megfogadta, hogy az Ő gyerekei akármi is lesz tanulni fognak!
Az apai nagyszüleim nagyon szegény sorból származtak, nagyon sokat kellett nélkülözniük. Bányában dolgoztak. Később amikor már jobban ment nekik, akkor sem tudták élvezni az életet. Ez a nagymamám mondta sokszor, hogy:
" Éhen fogsz halni, festegetésből nem lehet megélni, kell egy rendes szakma"! 

Amikor mégis festő lettem, folyamatosan bűntudat fogott el, amikor pénzt szerettem volna a munkámért cserébe elfogadni.
(Később az állítás alatt kiderült, hogy az apai nagymama is festőművész szeretett volna lenni)
Cél: -Szeretném a kapcsolatomat rendezni a pénzzel, új alapokra helyezni a pénzhez fűződő viszonyomat és egészséges, bűntudat nélküli elfogadásra alkalmassá szeretnék válni.
Munka a térben
Képviselők:
F/saját képviseleti eszköze: (csengő) türkizkék, -a színe miatt választottam.
Magyar forint (apró pénz)
Tanácsadó? Mit érzel, ha a forintra nézel?
F: Izzad a kezem ahogy ránézek, feszült vagyok.
Euró: (apró pénz)
Tanácsadó: Mit érzel, ha az Euróra nézel?
F: Jó érzéssel és reménnyel tölt el.
Tanácsadó: Kérlek tedd be a térbe az anyai nagymamát (malacka) és anyai nagypapát (ló) akiket kisemmiztek.
Milyen érzés, hogy beraktad Őket?
F: -Sokkal jobb, könnyebb. (Lassan, elkezdi pakolgatni a figurákat és közben odatolja a forintokat, kb egy maroknyit, a kisemmizett nagyszülők elé).
Messzire tettem a forintokat és most nem feszélyeznek.
Tanácsadó:
-Kérlek mond ki: Drága nagymama és nagypapa nagyon sajnálom, ami veletek történt. Úgyanúgy csinálok mint Ti, inkább odaadom a pénzemet mert félek, hogy így is úgy is elveszíteném! Szeretném a saját életemet élni. Nagymama büszke lehetsz rám, nekem sikerült amit Te annak idején megálmodtál, hogy nő létemre tanulhassak. Nézz rám szeretettel, ha nekem sikerül.
(Tiszteletadása megtörténik, mély meghajlással.)
Tanácsadó: Apai nagyszülőket is tedd be a térbe. Mit érzel most, hogy bekerültek?
F:Megerőltető, hogy elfogadjak. Ha, fizikai munkát nehéz munkát végeztem, azért szívesen elfogadtam a pénzt, mint a "nagymamám". De, a képeimért nem merek kérni, amit viszont a lelkemből festek.
Tanácsadó:
Most mond ki a nagyszüleidnek: Nagyon sajnálom ami veletek történt. Drága nagypapa és nagymama én is csak azért merek elfogadni pénzt, amit "vérrel, verítékkel" keresek meg.
Ami könnyen jön ami a lelkemből fakad, azért nem merek elfogadni pénzt!

Tanácsadó: -Most kérlek állj fel és lassan hajolj meg az apai nagyszülők előtt.
(Tiszteletadása megtörténik, mély meghajlással.)
Tanácsadó: Hogy érzed most magad?
F: Könnyebb lett.
Ügyfelem, még mindig fél elfogadni a pénzt, amit a képekért cserébe kapna, ezért a félelmet is megjelenítjük a térben.
Tanácsadó: Hol lakik a félelem, hol érzed a testedben?
F: A fejemben.
(Itt beiktattunk egy imaginnációs munkát.)
A félelem helyét megtaláljuk az anyai nagymama személyében, aki elé lekerül a félelem/kő.
Tanácsadó: Most mond ki a nagymamádnak: -Drága nagymama, ez nem az én félelmem, hanem a tiéd. Most visszaadom neked.
Most pedig megkérjük az összes felmenődet, hogy támogassanak téged abban, amit szeretnél.
F: -Olyan jó érzés, mintha lebegnék.
Ügyfelem jelenleg is kapcsolatban áll, a volt egyetemi tanárával, aki már nem tud neki mit tanítani.
Egyenrangú félként tekint rá.
A tanár úr azt szokta mondani F.nek, hogy:

"Tehetséges vagy!

Én már nem tudok neked semmit tanítani, csak beszélhetünk a művészetekről."
Most, hogy érzed magad?
F: Sokkal jobban, könnyebben.
Itt lezárjuk az állítást és még megbeszéljük, hogy milyen lehetőségek szerint terjeszthetné ki annak a gyakorlatát, hogy a munkájáért cserébe el tudjon fogadni pénzt. Egy ihlettől vezérelve mondom ügyfelemnek, hogy fesse ki magából ezt a történetet, ha érez hozzá affinitást.
Nagyon fellelkesül, tetszik az ötlet neki.
Záró gondolatok
Megint láthattuk, hogy elődeink ki nem élt, ki nem élhetett választott hivatása milyen módon keserítheti meg az életünket. F. mindkét nagymamája szeretett volna tovább tanulni, (de a fent említett okokból sajnos ez nem történhetett meg), ami szerencsére megadatott ügyfelemnek. Továbbá, bűntudatot érzett azért is, mert valami olyan munkáért fogadott volna el pénzt, amit tiszta szívből csinál.

Véglegesen kilépni az áldozatszerepből

Elég már a Trutyi vonzásából

Adott egy fiatalos csinos 40-es nő, akit pár napja visszatérő gondolat bánt.

Közeli férfi rokona kislányként bántalmazta, (amire egyáltalán nem emlékszik). 

Mivel nem emlékszik semmi bántalmazásra, ezért a gondolatot ami felszínre került folyamatosan elhessegeti magától. Azt tudja, hogy testvérével együtt rosszul érezték magukat, amikor ez a rokon a közelükben volt. Mivel nem hagyja nyugodni a rossz érzése, ezért megkeresett egy állítási igénnyel.

Probléma

Elmondása szerint családon belüli bántalmazást élt át, amit azóta is az élet minden területén újból és újból csak más "szereplők ", résztvevők által megtapasztal.

Úgy érzi, hogy már óvodás kora óta, az iskolában, munkahelyén, közösségben folyton olyan helyzetekben találta és találja magát, amikor áldozat szerepbe kerülhet. Magától azt kérdezi, hogy talán így akarom magamra vonni a figyelmet?

Felismerte az ismétlődő mintázatot, de még nem kapcsolta össze magában a kiváltó okkal, eseménnyel.

Most a csoportos családállítás keretén belül, látható formába öntjük a tettes-áldozat dinamikát, szemléltetve hogy ügyfél kívülről, bevonódás nélkül (újraélés nélkül) tudjon ránézni az elmúlt eseményre a képviselők segítségével.

Megjelenítünk a családi rendszerből egy tettest és vele szemben a családi rendszerből egy áldozatot.

(Itt nem akartam még konkretizálni a személyeket, egy magasabb aspektusból szerettem volna láttatni ügyfél részére a mintázatot.)

Ügyfél, ahogy ránézett a tettes és áldozat közötti megkezdődött párbeszédre, azonnal ráismert Önmaga gyerekkori énjére, aki elszenvedte a molesztálást és a hozzá közelálló felnőtt férfi rokonra is.

Heuréka érzését nem söpörte véka alá, hangosan kinyilvánította a felismerését, hogy most már érti, miért viselkedett folyamatosan úgy-ahogy eddigi élete során.

Most ügyfél gyermekkori énje mögé beállítjuk a felnőtt énjét, akitől egyre jobban kezdi biztonságban érezni magát. 

A férfi rokon/tettes mögé beléptetjük azt a valakit, akitől elszenvedhette ugyanezeket a bántalmazásokat a tettes maga is, még gyermekkorában. Ez azért volt fontos, hogy ügyfél lássa meg a bántalmazó sebezhetőségét, gyermeki énjét. Ezzel a lépéssel, ügyfél észre tudja már venni, hogy a mostanra felnőtt ember, ekkor még szintén kisgyermekként átélt olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad.

Tettes gyermekkori énje sebezhető és Ő még tudja, hogy valami rossz történt vele, de ezt a felnőtt énjéről már nem lehet elmondani. Felnőttként teljesen ignorálja az érzéseit.

Most imaginnációs technikát alkalmazva, a Tettes fejét és a szívét összekötő hidat szeretnénk képezni, hogy a fejében lévő gondolatok a szívébe hatoljanak és ezáltal életre keljen az érzés, érzékelés. Nagyon lassú folyamat következik, amíg Tettes szívébe megérkezik az érzés és ezáltal a felismerés, hogy másnak milyen szenvedést okozott.

Ügyfél számára elegendő az információ, így áttérünk a személyiségintegrációra.

(A mezőmunkában folyamatosan jelen vannak az oldó mondatok, amiket alkalmazva egyik pontból eljutunk a másikba.)

Ezen a ponton végre ügyfél visszakaphatja, létező ám elfelejtett, elnyomott vagy megtagadt részeit.

Amit fontosnak tartott, hogy újra birtokba vehesse ezen jellemvonásait:

- erősség

- bátorság

- önbizalom

- jó kommunikációs készség

- igazságosság

- kreativitás

továbbá még megjelenítésre kerültek az érzelmek és a pénzzel való bánásmód.

Ezután ügyfelet megkérem, hogy álljon mindezen tulajdonságok közepére és mint egy hatalmas fa, szívja fel a gyökerein keresztül, a szimbolikusan megjelenített tulajdonságokat, hogy az integráció létrejöhessen.